A táborok szervezése mellett, támogatóink és partnerszervezeteink segítségével rendszeres adománygyűjtéseket szervezünk.
Ezer Gyermek Karácsonya kampány keretében évek óta több, mint 1000 gyermek kap karácsonyi ajándékot alapítványunk közvetítésével, amit önkénteseink szállítanak el a “Téli turné” keretében.
A január végén szervezett Téli turné+ során tartós élelmiszereket vásárolunk, valamint gyűjtünk, amivel 200-400 családnak tudunk segíteni.
Tavasszal Tisztálkodó- és tisztítószer gyűjtést szervezünk, ami a forráshiányos gyermekvédelmi intézményeknek, iskoláknak jelent támogatást. (6-8 intézmény/év)
Minden ősszel, az Iskolaszeres turné keretében 200-400 gyermeknek tudjuk megkönnyíteni az iskolakezdést.
További rendszeres és sikeres rendezvényünk a Közös Bogrács, mely által partnerszervezetek, munkahelyi közösségek, baráti társaságok jönnek velünk vidéki helyszínekre és Budapestre főzni. Telente 600-1000 adag tartalmas meleg ételt tudunk biztosítani nehéz körülmények között élő embertársainknak.
Ahogy alapító okiratunkban is szerepel, fel vagyunk készülve váratlan eseményekre is. Az Age of Hope önkéntesei azonnal indulnak, legyen az árvíz, hóhelyzet, menekültkrízis.
Programjainkról, kampányainkról az Age of Hope Alapítvány Facebook oldalán talál naprakész információkat, képeket.